A politika lemondott a telepen élő cigányokról, a jogegyenlőség nem terjed ki rájuk, mondja Zsigó Jenő. A Roma Parlament elnöke szerint a kormánynak nemzetközi segélyt kell kérnie, hogy lehetővé tegye a telepek felszámolását és a romák külföldi foglalkoztatását. Ha nem lesz változás, generációkra konzerválódik a nyomor, és konzerválódnak az általa gerjesztett fasiszta indulatok is.

 

 

 

Egy ország találgatja, hogy mi áll a nagycsécsi és a romák ellen irányuló többi támadás hátterében. Ön szerint miről szólnak ezek az ügyek?

 

A sokadik támadásról van szó, és nem lehet letagadni, hogy benne van a levegőben a cigányok fizikai veszélyeztetettsége. Az a furcsa, hogy a fenyegetéseket, hogy „ki fogunk irtani benneteket!”, mintha már meg sem hallaná a közvélemény, nem hallják a politika vagy a bűnüldöző szervek sem. Van, akinek ezek semmit sem jelentenek, és vannak, akiknek óriási jelentőséggel bírnak.

 

Arra gondol, hogy bármi váltotta is ki a támadást, a cigányok a fenyegetettség miatt úgy érzik, hogy a rasszizmusnak köze van a dologhoz?

 

Igen. Éppen ezért számunkra az is fontos, hogy ha egy telepen támadás éri a cigányokat, vagy végigmasírozik a környéken a gárda, akkor a telepekkel kapcsolatos kormányzati döntések szintjén történik-e valami, vagy nem.

 

Telepfelszámolásra csak aprópénzt költöttek a kormányok, programról nem is lehet beszélni. Mi következik ebből?

 

A jövő évi költségvetés első tervezetében nulla forintot állapítottak meg 2009-re a cigánytelepek felszámolására. A politikai döntéshozók ismét úgy döntöttek, hogy lemondanak azokról, akik a rendszerváltás vesztesévé váltak. A telepeken élők nem tudnak változtatni a saját sorsukon, a jövőjükön, és a gyermekeik jövőjén sem, ráadásul civil reguláris erők céltáblájává váltak. A politika konzerválja ezt az állapotot. Többször kértük, hogy a kormány tárgyalja újra a fejlesztési források elosztását, ne hagyja ki a cigánytelepek felszámolását.

 

 

Mit válaszoltak?

 

A Romaintegrációs Tanács (RIT, a kormány 2007-ben felállított egyeztetőfóruma, amelybe a roma civilszféra képviselőit is bevonták – M. G.) legutóbbi ülésén először fordult elő, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) jelen lévő képviselője azt válaszolta, nincs akadálya, hogy a kormány a források újraelosztását kérje. Eddig ezt a lehetőséget cáfolták.

 

És kérte a kormány képviselője?

 

Nem. A konkrét helyzet a kormány által meghirdetett Roma Integráció Évtizede Program (RIÉP) kétéves akciótervéhez kapcsolódott, amely szerint fel kell építeni egy vadonatúj, országos cigány művészeti központot. Ehhez képest a kormány képviselője arról tájékoztatta a RIT ülését, hogy vizsgálnak egy megüresedett iskolát, hogy ott kialakíthatók-e ezek a funkciók. Közben kiderült, hogy a szakértők és roma közéleti szereplők szerint – akik időközben megtekintették ezt az épületet – az iskola tökéletesen alkalmatlan a művészeti központ céljaira.

 

Ezen a RIT-ülésen mondta a kormány képviselője, hogy nincs hely Budapesten felépíteni egy új központot, és pénz sincs. Mi viszont azt mondtuk, hogy kezdetektől az uniós forrásokat gondoltuk felhasználni erre a feladatra. Ekkor szólalt fel az NFÜ képviselője, hogy az uniós pénzek átcsoportosíthatók.

 

 

Tehát a kormány nem veszi komolyan ezt az ígéretét. De hogy kapcsolódik ez a telepfelszámolásokhoz és a támadásokhoz?

 

Ha a cigánytelepek felszámolásáról is így gondolkodnak, és a RIÉP ideje alatt, valamint az Új Magyarország Fejlesztési Terv hátralévő időszakában nem kezdődik meg a telepek felszámolása uniós forrásokból – ha már hazai nincs, vagy nem adnak rá –, generációkra konzerválódik és újratermelődik a nyomor, ami a fasiszta indulatok egyik kiváltója és célpontja lesz.

 

Ha komolyan vehető telepfelszámolási programot indítana a kormány, az miként hatna a cigányellenességre?

 

Egy ilyen program kifejezné a romák felé egy alkotmányos eszme érvényesülését. A politikailag számottevő, rászoruló csoportok felé rendre születnek kormányzati segítő intézkedések, ami jelzi, hogy ez a csoport fontos, értékes. Egyetlenegy csoport van, amelyikre ez az üzenet nem vonatkozik: a romák. Ha az állampolgári egyenlőség rájuk nem terjed ki, akkor nemcsak a lövöldözők és a militáns csoportok számára támadhatók a cigányok és a cigánytelepek, hanem mindenki számára.

 

A gyakorlatban mit jelent ez a támadhatóság?

 

A cigányokkal szemben felhalmozódott faji előítéletesség megjelenhet például úgy, hogy az eddig segélyezettekkel szemben az önkormányzatok a legkülönbözőbb módon retorziókat alkalmaznak. A monoki szankcionáló, móresre nevelő szemléletről beszélek, ami kényszermunkával „nevelné” meg a cigányokat.

 

 

Mit javasolnak ehelyett?

 

Elmondtuk a RIT ülésen és a szakminisztériumi konzultáción is: miután kb. 350-400 ezer cigány munkanélküli van, Magyarország kérjen nemzetközi segítséget, egyfajta Marshall-segély formájában, a telepek felszámolására, munkahelyteremtésre. A kormány tárgyaljon arról, hogy bizonyos országok nyissák meg a munkaerőpiacukat a magyar romák előtt. Amennyiben tárgyalásokon el lehetne érni, hogy Ausztria, Németország és Olaszország százezres számban fogadjon Magyarországról cigány munkanélkülieket, milliárdokat küldenének haza a kint dolgozó családtagok, családfők. Ellátnák magukat, megtakarításokat érnének el.

 

Van olyan ausztriai munkaerőpiaci kereslet, ami egy ilyen segélyakcióban felszívná a roma vendégmunkásokat?

 

A fizikai, betanított munkaerőre szükség van minden országban. Nálunk is, de itthon éhbérért és feketén dolgoztatják őket. Németországban törökök százezrei dolgoznak, erre a mintára gondolok, de hangsúlyozom, hogy nemzetközi segélyakcióról beszélek. Ezek olyan szavak, amelyeket kimondani is nehéz vagy félelmetes: még hogy Magyarország nemzetközi segélyakcióra szorul a romák foglalkoztatása terén? Igen. A politikának nem hisztériával kellene öveznie a romák külföldi munkavállalását, hanem el kell ismernie, hogy a kialakult foglalkoztatáspolitikai és politikai állapotok miatt az állam és a piac nem tudja megoldani a cigányok foglalkoztatását.

 

 

A politikusok nem így gondolják?

 

Aki politikai hatalmat akar szerezni egy ilyen társadalomban, szinte predesztinálva van arra, hogy ki- vagy felhasználja a fajgyűlöletkártyát. Aki pedig meg akarja tartani a hatalmát, annak engednie kell a cigányellenessé vált tömegek elvárásainak.

 

Kiben bízik, hogy szembeszáll ezzel a logikával?

 

Azt gondoljuk, hogy talán vannak, vagy inkább lesznek politikusok, akik egy modern európai kisebbségpolitika jegyében megteszik a szükséges lépéseket. Mindaddig nem beszélhetünk ilyen politikáról, amíg a megkülönböztethető faji kisebbséghez tartozók nyolcvan százaléka totálisan ki van szolgáltatva a többségi társadalomnak. A körzeti megbízottól és a kocsmárostól a tanítóig, a polgármestertől a szabálysértési előadóig és az egészségügyi dolgozóig mindenki azt tesz a munka, jövedelem és presztízs nélküli romákkal, amit akar.

 

 

Ezeknek az ügyeknek a fényében bagatell kérésnek tűnik az országos művészeti központ. Miért tulajdonítanak neki akkora szimbolikus jelentőséget?

 

A művészeti központ azt a politikai üzenetet hordozná egy hihetetlenül tönkretett és kiszorított kisebbség felé, hogy léteznek, van kultúrájuk, és eszközt, lehetőséget kapnak, hogy azt újrafogalmazzák, modernizálják. Az a nép, amelyik nem tud a saját jogán magas szintű kulturális értékeket felmutatni, vesztésre van ítélve. A cigányok a maguk oldaláról például sohasem mutatták volna be Győzikét. Őbenne a magyar emberek teremtették meg az általuk kívánatosnak vélt roma kép prototípusát. A legtehetségesebb művészeinket mutatnánk meg a világnak, ami egy sok évtizedes veszteségfolyamatot tudna egyik pillanatról a másikra megállítani.

 

Nagyon sokan elleneznék, hogy ilyesmire költsön az állam.

 

Ez mindenképpen ketté fogja osztani a többségi társadalmat. A társadalom most is megosztott a cigányok megítélésében, de tét nélkül. A művészeti központnak, az előbb említett telepfelszámolásnak és munkahelyteremtésnek legalább lenne értelme. De nincs aktív kormányzati cselekvés. A társadalom humanista, demokrata része így érdemben nem tud például a telepfelszámolás mellé állni, mert nem jut el addig az ország, hogy a kiállást lehetővé tegye a lakosainak: a cigányok mellett nincs mit demonstrálni.

 

 

A „jók” nem tudnak a jó szándékkal és cselekvéssel azonosulni, ezért az a félrevezető látszat alakult ki, mintha egész Magyarország cigányellenes vagy érzéketlen lenne, amit én egyáltalán nem hiszek. A másik oldal túl hangos, és úgy lép fel, mintha minden magyar nevében beszélne. A művészeti központ szimbolikus üzenete a cigánytelepen élőktől a művészekig, a magyaroktól a külföldiekig mindenkire hatna.

 

Ez a szimbolikus üzenet. Mi a konkrét?

 

A központ az első fordulópontot jelentené. Ha megépíthető, és a politikai elit kockázatot vállal érte, akkor megtehetők a drágább és nehezebb lépések is, a telepek felszámolása, a tömegek visszahozása az állandó foglalkoztatásba.

 

Amikor a válság miatt százezrek kerülhetnek az utcára, ennek a koncepciónak a megítélése, tudom, finoman szólva necces. Csakhogy mi húsz, tíz és öt évvel ezelőtt is ugyanezt mondtuk. És míg a többségi foglalkoztatottak aránya néhány éven belül vissza fog rendeződni a normális szintre, a cigányoké nem, mert az a nyolcvanas évek közepe óta egyetlen százaléknyit sem javult. Ha ezt politikai eszközökkel nem kezdik el kezelni, akkor a „nép” folyamatosan újabb és újabb szankciókat fog kezdeményezni a cigányok ellen. A fasizálódás mértéke attól függ, hogy a politikai erők ennek milyen mértékig engednek, akár úgy, hogy nem segítenek a cigányoknak. Ez a kikerülhetetlen realitás.

 

C-PRESS - Index.hu