Pazarló, nem hatékony, és a társadalmi feszültségeket sem csökkenti - állítják a 117 milliárd forintot felemésztő Út a munkához programot monitorozó kutatók. Az érintett tárcánál azt mondják, ezek téves következtetések, a program jó. Mintha két világ ütközne egymással.

 

 

 

„Nem elég az adókat és a járulékokat csökkenteni, hanem korrigálni kell segélyezési rendszerünket annak érdekében, hogy az ne tartsa távol a munkától időnként azokat is, akik, ha lenne munkahely, és ha akarnának, tudnának dolgozni.” Ezt mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő 2008 februárjában, évértékelő parlamenti beszédében. Aztán áprilisban a kormány kifejtette a programot, amelyre a fent idézett mondat utalt.

 

Az Út a munkáhozt (UMA) végül is decemberben fogadta el a parlament. A program módosította a szociális törvényt: az 55 év alatti munkaképes állástalanok (és azok, akik nem utasítják vissza a számukra felkínált munkát, illetve nem feketéznek), nem szociális segélyt, hanem rendelkezésre állási támogatást kapnak (rát – összege 28 ezer 500 forint) arra az időre, amíg nem tudnak közcélú munkát végezni. A munkákat az önkormányzatok szervezik, és érdekeltté tette a településeket a kormány azzal, hogy a közcélú munkás minimálbéréhez mindössze öt százalékkal kell saját költségvetésükből hozzájárulni. Rosszabbul jár a település, ha nem tud ilyen munkát szervezni, hiszen a ráthoz húsz százalékot kell hozzátennie.

 

Az állam nyitott kasszaként kezeli a program költségeit, ahány munkást alkalmaz, annyi munkabérhez járul hozzá 95 százalékban, ennek csak a munkához szükséges eszközök költségei, illetve az önkormányzati öt százalék kigazdálkodása szabhat korlátot. A tervezéskor a kormány nem is számított arra, hogy ekkora sikere lesz a programnak a polgármesterek körében, még inkább nem számított arra, hogy a tartósan munka nélkül élők ekkora számban bevonhatók a közcélú munkákba.

 

A válság miatt a költségvetésre rakódó, egyre nehezebb terheket ezért úgy próbálta csökkenteni, hogy újra hozzányúlt a szociális törvényhez: egy családban egy rátra jogosult személy lehet. Így hiába akar dolgozni az illető, hiába működik együtt az önkormányzattal, munkaügyi központokkal, kiesik a rendszerből, és semmilyen támogatást nem kap, ha eddig második (esetleg harmadik) családtagként volt rátos.

 

Az Út a munkához program deklarált célja, hogy ne segélyből, hanem munkából éljen, aki dolgozni képes. A közcélú munka – így az elv – kimozdítja a tartós munkanélküliséggel járó „tespedtségből” az embereket. A programot monitorozó kutatók a politikai cél megvalósulását is vizsgálták, vagyis azt: kielégíti-e azt a társadalmi igényt, hogy „csak úgy” ne kapjon senki se segélyt.

 

– Még ez utóbbi sem valósul meg a 117 milliárdos költségvetésű program céljai közül – állítják az UMA hatásait és eredményességét vizsgáló szakemberek, köztük Váradi Mónika Mária, Zolnay János, Virág Tünde és Hamar Anna.

 

„Gazdaságilag kevéssé hatékony, olykor pazarló, ebben a formában fenntarthatatlan a program. Politikailag nem segített a szegényellenesség és a rasszizmus oldásán, mert a szegények ugyan dolgoznak, de munkájukat nem tartják értékesnek, hasznosnak, a szegényeket bezárja a közmunka-segélyezés kiutat nem kínáló csapdarendszerébe.” Ezek a legfontosabb állításai a Legyen jobb a gyermekeknek Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottsága és a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából készült kutatásnak. Az Út a munkához program hatékonyságát elemző tanulmány több részből áll. Reprezentatív kérdőíves felmérés készült a gyereket nevelő családokkal a hét leghátrányosabb helyzetű térségben, áttekintették a települések közfoglalkoztatási terveit, négy kistérségben interjúztak polgármesterekkel, tisztségviselőkkel.

 

A hátrányos helyzetű térségekben alig vannak vállalkozások, a képzetlen munkaerő nem vonzza a befektetéseket, a fő foglalkoztató az önkormányzat, ezért ádáz a küzdelem a támogatott munkahelyekért. Tovább ront az Út a munkához hatékonyságán az a tény, hogy a településvezetők, akiknek a munkákat szervezniük kell, kiszolgáltatottak a választói akaratnak. E településeken nagyon magas azoknak a munkanélkülieknek a száma, akiknek nagy része soha nem volt munkaerőpiac közelében.

 

– Az embereknek sokkal több segítségre lenne szükségük, mint puszta információnyújtásra, mégis jellemző, hogy a települések zömében nincs se védőnői, se szociális munkás, se családgondozói állás. Az Út a munkához program úgy tört be az önkormányzatok életébe, hogy az óriási munkanélküliséggel karöltve a szociális problémák halmozottan jelentkeznek – összegzi a tapasztalatokat Váradi Mónika Mária. – A programot egy olyan időszakban vezették be, amikor arról beszéltek az emberek, hogy a „segély visszatart a munkától”, „a sokgyerekes családok többszázezret húznak le az államról”. Az igazság az, hogy a rendszeres szociális segély összege limitált, abból megélni nem lehet, muszáj a családoknak más jövedelemforrást is találni.

 

A vizsgált önkormányzatok esetében világosan látszik, hogy a legtöbbjük nem képes hasznos munkát szervezni. Ez tovább hergeli a többséget: irritálja őket az árokparton üldögélő közmunkás látványa. A minimálbérért három műszakban robotoló emberek, vagy a kisnyugdíjasok jelentős többsége azt gondolja, eddig munka nélkül jutottak a cigányok a segítséghez, most csak úgy tesznek, mintha dolgoznának.

 

„Sokszor elmondtam itt a munkahelyi vezetőknek, hogy ha netán elvégzik a munkát és leülnek, akkor ne itt üljenek le, hanem menjenek odébb, hogy ne lássa a nép”, idéznek egy polgármestert a kutatók. Rendszeresen felmerülő probléma, hogy a településeket anyagilag arra ösztönzi a rendszer, hogy minél több segélyest fogjanak munkára, de ehhez nem kapnak az államtól többletforrást, például eszközök beszerzésére. Ezért a közcélú munkák 60-70 százaléka eszközök nélküli, magyarul: nem nyílik lehetőség értékteremtő munkára. „Akkor van dolog, amikor nő a fű”, olvasható egy másik polgármestertől.

 

Konfliktusokat okoz a közcélú és feketemunka ütközése: az alkalmi munkák a túlélést biztosítják, de ha behívják a családtagokat közcélú munkára, nem tudnak élni az idénymunka-lehetőségekkel. A kutatás kimutatta, hogy több településen kidobták a rendszerből a feketézésen kapott segélyeseket. –Pórul jártam – meséli lapunknak egy ötvenes ózdi férfi. – Barackot szedni hívott az a vállalkozó, akinél évek óta dolgozom, épp akkor, amikor behívtak közcélúra. Nemet mondtam az önkormányzatnak, elmentem barackozni, ott többet ígértek. De a vállalkozó becsapott, nem fizetett egy vasat sem. Kizártam magam a segélyből, az unokám családi pótlékából élek. Esete nem egyedi.

 

Váradi Mónika Mária azt mondja, az önkormányzatok zöme tudomásul vette, hogy a segély és a közmunka nem biztosítja a családok megélhetését, ezért próbálják úgy szervezni a közcélú munkákat, hogy az ne essen egybe a fekete munkákkal. A probléma azért kezelhető nehezen, mert a közfoglalkoztatás és a feketemunka csúcsideje egybeesik, azaz: a nyári hónapokban tetőzik.

 

Számos településen gondot okoz a munkások ellenőrzése. Vannak olyan emberek, akik a tartós munkanélküliség miatt már nem alkalmasak munkára, az önkormányzat mégis behívja őket. – Sem a munkaügyi kirendeltségeken dolgozó alkalmazottak, sem az önkormányzat szakemberei nem hisznek abban, hogy ezek az emberek viszszaintegrálhatók – áll a tanulmányban. A helyzetet illusztrálja egy szociális szakemberrel készült interjú részlete: „Szóltak a hivatalból, hogy nézzük át a rátosok listáját, és amire szükségünk van, azt ebből tudják biztosítani. Az óvoda vezetőjével néztük végig a több mint 300 fős listát, de két embernél többet nem találtunk, akikről azt mondtuk, igen, ő megfelelne, tudjuk, hogy dolgozni is fog. Még takarítót sem találtam.”

 

A kutatásból kiderül, hogy szórványosan ugyan, de előfordul, hogy nincsenek cigánynem cigány vegyes brigádok. Az elkülönülés és a feszültség az erős, sok helyen erős. Lakatos Alajos, az Együtt Halmajugráért Roma Magyar Egyesület egyik vezetője ezt megerősítve lapunknak elmondta: településükön a rátosok hetven százaléka roma. Nincsenek vegyes brigádok, a cigányok a legalja munkát kapják. – Embertelen körülmények közt kell dolgozni. Például egy patakot kellett kitisztítaniuk úgy, hogy a hivatal nem biztosított gumicsizmát. Az emberek térdig érő vízben álltak egész álló nap –meséli.

 

Megkérdeztük a szociális tárcát a program vizsgálatának következtetéseiről. Helytelenítették, hogy a kutatás közben a készítők nem keresték meg a program kidolgozóit. „Akkor talán elkerülhető lett volna, hogy neves szociálpolitikusok szakmailag hibás értelmezések és a saját előítéleteiket alátámasztó, de súlyosan téves adatok alapján egy ilyen hibáktól és tévedésektől hemzsegő anyaghoz adják a nevüket. Az érintettek nézeteit a rendszeres szociális segélyezés átalakításáról ismertük. Sajnáljuk, hogy nem adnak annyit tudományos rangjukra, hogy előítéleteiken átlépve, legalább minimális objektivitásra törekedtek volna”, áll lapunknak eljuttatott közleményükben. Szerintük módszertani hiba hogy egy több évesre tervezett programot az indulást követő első fél évben monitoroztak a kutatók.

 

A tárca azt állítja, hogy a programnak nem volt célja a tartós munkanélküliek visszaintegrálása a nyílt munkaerőpiacra. „Az, hogy a készítők a 2009-es változásokat aktív foglalkoztatáspolitikai eszközként kívánják definiálni, és akként is értékelik, óriási szakmai tévedésként vagy esetleg tudatos ferdítésként értelmezhető. Ismert a módszer: állítok valamit, ami nem volt cél, majd bebizonyítom, hogy nem teljesült. Ismert, de méltó is?”, fogalmaznak meglehetősen élesen a tárcánál. Ehhez képest megnéztük a tárca honlapját, ott ez áll: „A program céljai között szerepel az érintett csoportok viszszavezetése a munkaerőpiacra, a munkahelyteremtést támogató projektek bővítése, és nem utolsósorban a feketemunka visszaszorítása.”

 

A tárca hangsúlyozza, hogy az UMA nem foglalkoztatáspolitikai eszköz, hanem szociális program, ahol az ellátás több formában történik, ezért kerül 117 milliárd forintba. „Hogy ez pazarló-e vagy sem, azt akkor lehet megítélni, ha hozzátesszük, hogy 290 ezer embernek nyújtottunk ennyi pénzből differenciált, egészségi, családi és társadalmi állapotához igazodó, a munkaerő-piaci megjelenésre felkészítő – de nem azt közvetlenül megcélzó –ellátást”, írják. Szerintük a kutatók rosszul mérték fel a munkák minőségét, mert az önkormányzatok „messze nemcsak falucsinosítást, hanem karbantartást, felújítást, intézményekben végzett tevékenységet” szerveztek. A romák és nem romák közötti feszültségek kérdésében is ellentétes tapasztalatai vannak a program készítőinek.

 

Szerintük igenis csökkent „miközben persze nem szüntette meg, de az nem is várható kizárólag ettől a programtól”. Sőt a tárcánál úgy látják: „leálltak az önkormányzati kezdeményezések a segély alkotmányellenes folyósítására, és úgy kapott az érintett társadalmi csoport 2009-ben több pénzt, hogy az társadalmi elégedetlenséget és komoly ellenállást nem váltott ki, sőt alapvetően mi társadalmi támogatást észleltünk”. (Csak egyetlen ellenpélda: nem tűnik úgy, mintha csökkentek volna az önkormányzatok törvénysértő akciói, Legutóbb, három hete, Nyírkátán nem fizették ki alkotmányellenesen a segélyeket –a szerk.)

 

C-PRESS - Népszabadság Online