
Csekély kockázatot vállalt az erzsébetvárosi önkormányzat, amikor elhatározta, hogy kipakol néhány cigány szervezetet a Nefelejcs utcából - Czene Gábor publicisztikája a romaszervezetek erzsébetvárosi kisöpréséről.
Várható volt, hogy a VII. kerületben nagyobb lesz a megkönnyebbülés,
mint a felháborodás, és azt is sejteni lehetett, hogy nem indul
szolidaritási mozgalom a székház nélkül maradt Roma Polgárjogi
Alapítvány, Roma Sajtóközpont és Romaversitas védelmében.
Nyilvánosan egyedül az LMP, a Lehet Más a Politika tiltakozott.
Csendben vannak a nagy pártok, a roma érdekképviseletek és az emberi
jogi csoportosulások is. Talán úgy gondolják, hogy a kampány során elég
cigány kártya került már a pakliba, nem kell belekeverni még egyet. A
Nefelejcs utcai ügyet amúgy is nehéz „jól kommunikálni" a közvélemény
felé.
Röviden annyit történt, hogy az önkormányzat tíz évre ingyen átadott
egy régóta használaton kívül lévő üzemi épületet, amit cserébe a romák
több tízmillió forintért felújítottak, de most, hogy lejárt a határidő,
menniük kell. Két szervezet már kiköltözött, a harmadik új helyet keres.
A nyilatkozatokból nem könnyű kihámozni, hogy mi lesz az épülettel.
Tegyük félre kétségeinket, bízzunk abban, hogy a korrupciós
botrányoktól és panamavádaktól megroggyant önkormányzat jó gazda
módjára fog bánni a kerület vagyonával. Csupán az a kár, hogy az új
szelek elsőként a roma szervezeteket söpörték el.
Igaz is. Miért kellene a cigányokkal kivételezni? Lennének tippjeink
rá (nemzeti sorskérdés, egyenlő esélyek, társadalmi integráció -
tudják, amiről a politikusok szoktak szónokolni a tévében), de
fölösleges bő lére ereszteni a magyarázatot. Kivételezésről azért
túlzás lenne beszélni. Számtalan egyesület és alapítvány létezik szerte
az országban, amely irodákat és esetenként vagyont érő ingatlanokat
kapott tulajdonba, mások - történetesen Erzsébetvárosban is - csupán
jelképes összeget fizetnek a használatért.
A kerület egyetlen tollpihét sem fújt odébb annak érdekében, hogy a
romák maradhassanak a Nefelejcs utcában. Ellenkezőleg: a különféle
megnyilvánulásokból arra lehet következtetni, alig várták, hogy végre
megszabaduljanak tőlük. A hivatalos indoklás szerint a szóban forgó
cigány szervezetek „országos működésűek, fenntartásuk nem a kerületünk
feladata". Az önkormányzat úgy érzi, „kellő méltányossággal" járt el,
mert eddig „megtűrte" őket. Ilyen hangulati előkészítés után álságosnak
hat a kerület ajánlkozása, hogy kész segítséget nyújtani az
elhelyezésükhöz.
Félreértés ne essék: az erzsébetvárosi önkormányzat lépésében jogilag nincs hiba, az eljárás teljesen törvényes.
Csak éppen nem humánus és nem tisztességes.
C-PRESS - Népszabadság Online
