
Három civil szervezetet költöztetett ki irodájából az egyébként ingatlanpanamáiról elhíresült hetedik kerületi önkormányzat. A Roma Polgárjogi Alapítványnak (RPA), a Romaversitásnak és a Roma Sajtóközpontnak (RSK) mindössze pár nap alatt kellett csomagolnia és mennie. A Roma Sajtóközpont most rendezkedik be új otthonába, egy József körúti garzonba, amit egy magánszemély ajánlott fel nekik.
Tóth Andreát, a szervezet vezetőjét kérdeztük a fennálló jogi visszásságokról.
- Mi február 25-én értesültünk arról, hogy március elsejével el kell hagynunk az ingatlant. Mi és a Romaversitás vagyunk a legnagyobb vesztesei ennek a történetnek, egyrészt mert az ingatlannak majd tíz éve nincs normális dokumentációja, másrészt azért, mert a polgármester közleménye szerint azért nem értesített bennünket, mert nem állunk jogviszonyban az önkormányzattal. Utóbbiban természetesen igaza van, viszont ez a helyzet azért jöhetett létre, mert az önkormányzat egy közvagyonnak minősülő, a tulajdonában álló, azaz a gondjaira bízott épületet nemes egyszerűséggel majd tíz évig „nem papírozott le."
Azaz az épületnek majd tíz éve egyetlen hivatalos okirata nincs arról, hogy milyen a jogviszonya, kik vannak benne, miért vannak ott, és az ott lévőknek milyen a státusza. Ez önmagában is nonszensz, amit csak tetéz, hogy aztán az önkormányzat egy nem létező tízéves bérleti szerződés - ezt sajtóközleményükben el is ismerték - lejárati határidejére hivatkozva lakoltat ki. Könnyű belátni, hogy ez maga a fából vaskarika: ugyanis ha nincs tíz ves bérleti szerződés, akkor az hogyan járhat le, és honnan számítjuk a lejártát annak, ami nem létezik? A VII. kerületi önkormányzat egyetlen szerződést tud produkálni: egy nyolc hónapos szerződést a Roma Polgárjogi Alapítvánnyal az ezredfordulóról. Ezt is könnyű belátni, hogy ez a szerződés viszont 2001-ben lejárt. És innentől kezdve nincs semmi: egyetlen egy írásos önkormányzati határozat sem, sem arról, hogy meghosszabbítják, sem arról, hogy nem ezt a nyolc hónapos szerződést. Ami finoman fogalmazva sem szabályszerű egy közvagyon esetében. Mindezért mondtam a sajtónyilatkozataimban, hogy az önkormányzatot tartom felelősnek a kialakult helyzetért is, és a kilakoltatásunkért is.
Abban, hogy ez a tízéves szerződés nem jött létre, álláspontom szerint kizárólag az önkormányzatot terheli a felelősség. Olyan ugyanis nincs, hogy egy ingatlan áll egy utca közepén, mint a petrezselymet áruló szűzlány az Operabálon, és várja, hogy valaki majdcsak elviszi. Az ilyen típusú vagyongazdálkodás meglehetősen különös szerintem. És tudjuk, hogy a hetedik kerületi képviselő-testület néhány tagja és a polgármester is épp az ingatlangazdálkodási ügyeket magyarázza egy hűvös cella vendégszeretetéből az ügyészségnek, amely szemmel láthatóan nehézfejű, mert egyelőre nem akarja megérteni az önkormányzati „tananyagot", és szabadon engedni „a tanerőket". Nem tudom, mi történhetett tíz évvel ezelőtt a mi általunk használt épülettel, mert akkor még önkéntesként dolgoztam itt, és utólag nehéz kibogozni bármit is ebben a nyilatkozatháborúban.
De azt tudni vélem, hogy az önkormányzati vagyongazdálkodási és mindenfajta törvénynek az felelt volna meg a legjobban, hogy a meglévő nyolc hónapos szerződés lejárta után valamikor 2001-ben születnie kellett volna egy közgyűlési határozatnak: vagy arról, hogy az RPA nem teljesítette a feltételeket, ezért mennie kell, vagy elő kellett volna terjeszteni a most nem létező tízéves bérleti szerződés megkötését. Így viszont ott volt a Nefelejcs utcai épületben tíz évig három szervezet kifizetett majd húszmillió forintot az épület felújítására, fizette a közüzemi számlákat, és ez tíz évig nem tűnt fel senkinek? A kutya se jött a házba tíz év alatt az önkormányzattól, hogy megkérdezze: „hát ti meg kik vagytok gyerekek, és mit kerestek itt?"
Mi történt tíz évig az önkormányzatnál? Miért nem zavarta eddig és miért zavarja épp most a ház rendezetlen jogviszonya? Ez csupa súlyos az önkormányzat felelősségére mutató kérdés, melyekre nincs válasz. Ami engem illet, én még nem döntöttem el, de meg fogom fontolni, hogy bepereljem-e az önkormányzatot a válaszokért.
C-PRESS - Szüsz-Szatmári Réka
